
Az első alkalommal, ez év áprilisában tartott program jó alkalom volt a Magyarországon egyetemi előkészítő kurzuson résztvevő külföldi diákok számára arra, hogy belekóstoljanak a hallgatói tanlaboratóriumi gyakorlatokba.
Egyszerű feladatokat, mint fogak rajzolása, viaszfaragás, ördöglakat készítése kaptak és teljesítettek. Ezzel kipróbálhatták ügyességüket és türelmüket, két fontos feltételt ahhoz, hogy jó fogorvosok legyenek – természetesen az elméleti felkészültség mellett. A gyakorlat jó hangulatban telt, a diákoknak tetszett a lehetőség. A jövőben a magyar jelentkezőknek is érdemes lesz hasonló lehetőséget nyújtani.
Minden közreműködő segítségét köszönjük.