– Professzor úr, hogyan került kapcsolatba a fogorvostudománnyal? Mi alapján választotta annak idején ezt a pályát?
– A családomban mindig nagy tekintélye volt az orvosi hivatásnak. Középpolgári családból származom, 1956 után „deklasszált elemekké” váltunk. Eléggé valószínűtlennek tűnt az egyetemi bejutásom. Mindig is orvos szerettem volna lenni, leginkább belgyógyász. Egy nem: fogorvos… Aztán 1960-ban felvételiztem itt az orvosira, de ahogy az „x”-es származásúaknál lenni szokott, hiába feleltem meg a vizsgán, „hely hiányában” elutasították a felvételemet. Ekkoriban azonban a szegedi Fogászati és Szájsebészeti Klinikán vezető oktatói pozícióba került Tóth Károly, s megteremtette a szegedi fogorvosképzés megindításának elvi és gyakorlati feltételeit. Felhatalmazást kapott, hogy az orvosi felvételin megfelelt, de mégis elutasított hallgatók közül összeválogassa az első fogászévfolyamot. Habár nem tekintettem ezt véglegesnek, mégis itt ragadtam, mert egyre inkább tetszett a fogorvostudomány, illetve Tóth Károly koncepciója.

– Tóth Károly nevéhez fűződik a vidéki fogorvosképzés elindításának gondolata is, ez tehát itt, Szegeden született meg.
– A szakosított fogorvosképzés nem volt jellemző a régi „Monarchia-régióban”. Budapesten 1950-ben indult a szakosított képzés. A téeszesítés folyamán a téesz-tagok betegbiztosítást szerezve jogot nyertek a fogorvosi ellátásra, így megnövekedett a fogorvosok iránti igény. Tóth Károly látta, hogy vidéken is meg kell kezdeni a képzést. 1960-ban indult meg Szegeden a szak. A hetvenes évek elejére az itt összejött csapat már „exportálható” oktatókat is kitermelt, ekkor Tóth Károly a pécsi és a debreceni fogorvosképzés megindításáért tett lépéseket.

– Annak idején önt is hívták Debrecenbe, az ottani szak megszervezésére. Miért maradt mégis Szegeden?
– Nagyon megszerettem ezt a várost és ezt az iskolát. Soha nem volt igazán kapcsolatom debreceniekkel, s az igazat megvallva nem akartam mindent a nulláról kezdeni. Azután a Marosvásárhelyről Szegedre került Szentpétery József ment Debrecenbe, s kiváló iskolát teremtett. Nagyon fontos azonban, hogy a debreceni egyetem már a nyolcvanas évektől komoly támogatást biztosított a szakosított fogorvosképzésnek, az ottani vezetésnek jó hátszelet adott a karépítéshez…

– Itt, Szegeden is régóta téma a Fogorvos Szak karrá alakulása. Mik ennek az alapvető feltételei? Mi hiányzik még?
– Az önálló kari működés személyi és szakmai feltételei a hetvenes évek végétől adottak. A Magyar Akkreditációs Bizottság alapfeltételeit teljesítjük: olyan képzési szak vagyunk, mely önálló diplomát ad, s a képzőhelyünk tudományos kutatóbázissal is rendelkezik, azaz PhD-képzést is lehetővé tesz. Az utóbbi négy évben a meglévő struktúrákat a legújabb igényeknek megfelelően alakítottuk át: öt tanszéket hoztunk létre s megteremtettük a fogorvos-tudományi kutatások önálló PhD-alprogramját. Az „impakt-termékeny” alapkutatások folytatásához kutatólaboratóriumot és tanszéket alakítottunk ki: ez az ún. Orális Biológiai Tanszék múlt év decembere óta működik. Komoly előrelépések történtek a szakorvos– és az orvostovábbképzés terén is. Jelenleg dolgozom a karrá alakulást felvázoló beadványon. Reményeim szerint ezt az Egyetemi Tanács áprilisban megtárgyalja, azután a Magyar Akkreditációs Bizottság elé kerülhet, amely a döntést hozó oktatási miniszternek javaslatot tesz. (Ha egyébként közben elfogadják az új felsőoktatási törvényt, a karalapítás egyetemi szintű döntéssé is válhat…) Abban reménykedem, hogy jövő év elejére már önálló Fogorvostudomány Kar leszünk!

– Milyen pozitív változásokat várnak a karrá alakulástól?
– Megváltoznak a szintek. Mondok erre egy példát: a fogorvos-tudományi curriculum kari tanácsi döntéstől függ. Ha meg akarok változtatni egy tantárgyat, arról az orvoskari tanácsnak kell döntenie, pedig őket ez aligha érdekli és érinti. Vagy egy másik példa: bármilyen főhatósági ügyben ma az orvoskari dékánt keresik meg, míg a debreceni és a budapesti fogorvosképzést a fogorvoskari dékán képviseli.

– Beszéljünk a képzésről! Professzor úr korábban úgy nyilatkozott, hogy a fogorvosképzés a jelenlegi keretek között nem bír el harmincfősnél nagyobb évfolyamokat, hiszen a hallgatók gyakorlati képzése csak így oldható meg…
– Az infrastruktúra jelenti a legnagyobb problémánkat. A fogorvosok a diploma megszerzésének másnapján már felügyelet nélkül húznak vagy tömnek fogat. Ehhez megfelelő előzetes gyakorlati képzés szükségeltetik. Annyi kezelőhelyet kell tehát biztosítanunk, hogy minden hallgató teljes felelőséggel tudjon beteget kezelni.

– A jelenlegi keretszámok a most felvételizők esetében: 28 államilag finanszírozott és 5 költségtérítéses hely. Ez összesen ugyebár 33 fő. Ezek szerint pozitív változások történtek a gyakorlati képzési lehetőségekben?
– Már minden egérlyukban fogorvosi székeket helyeztünk el… A viccet félretéve, az utóbbi években a saját működési bevételünkből hajtottunk végre ilyen jellegű fejlesztéseket.

– Úgy értsem ezt, hogy további komolyabb előrelépés egy új, modern, nagyobb épület megszerzése nélkül nem képzelhető el?
– Természetesen van elképzelésünk arra, hogy valahol, 4500 négyzetméteren vadonatúj Fogorvostudományi Kart építünk, vagy arra, ha megszerezzük a szemben lévő Lombard-házat a maga 1300 négyzetméterével. Jelzem, már ebben az esetben is megduplázhatnánk a kezelőegységek (és a hallgatók) létszámát. Ugyanakkor most leginkább egy tíz székes fejlesztés tűnik kivitelezhetőnek, melyet itt, a házon belül is meg tudunk oldani. Így az ősszel indított angol nyelvű képzésünkben tanuló hallgatók létszámát ötről tízre tudnánk növelni, tehát anyagilag is nagyon jól járnánk. Ehhez arra lenne szükség, hogy az ebben az épületben működő, magas szintű tevékenységet folytató Arc- és Állcsontsebészeti Osztály (amely kétszáz négyzetméteres helyet foglal el) más helyre kerülhessen. Ennek az osztálynak a tevékenysége szorosan kapcsolódik a Fül-Orr-Gégészeti Klinika ún. fej- és nyaksebészeti tevékenységéhez. Gazdasági szempontból is racionálisabb lenne, ha a kettőnek a működése valóban összekapcsolódna, s a felszabaduló tér igénybe vétele mintegy tíz-tizenöt évre stabilizálná a Fogorvostudományi Szak (illetve Kar) működését.

Fontos, hogy a mi oktatóink nagyon jó nemzetközi kitekintéssel rendelkeznek.

Fazekas András Fogorvosprofesszor. 1941-ben született Kecskeméten. 1965-ben szerezte fogorvosdoktori diplomáját a Szegedi Orvostudományi Egyetem ÁOK Fogorvosi Szakán. 1965-től a Szegedi Orvostudományi Egyetem Fogászati és Szájsebészeti Klinika egyetemi gyakornoka. 1967-ben szakorvosi képesítést szerzett fog- és szájbetegségekből. 1971-től tanársegéd, 1978-tól egyetemi adjunktus, 1985-től egyetemi docens. Professzori kinevezését 1993. július 1-jén vette át. Ezt követően egyetemi tanárként vezette a klinika Fogpótlástani Osztályát. 2001 januárjától a Fogászati és Szájsebészeti Klinika igazgatója és az SZTE ÁOK Fogorvostudományi Szak vezetője. 2001. július 1-jei hatállyal kapta meg tanszékvezetői kinevezését az SZTE ÁOK Fogászati és Szájsebészeti Klinikájára. Számos országos és nemzetközi szakmai szervezet munkájában vállal szerepet tagként és vezetőként.

 

– Professzor úr említette a nehézségeket, gondokat, de ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a Magyarországon működő aktív fogorvosok egyötöde Szegeden szerzett diplomát, tehát nagyon komoly szakmai bázis jött itt létre. S ami számomra külön érdekes, s külön öröm, az az, hogy mikor januárban a Szegedi Egyetem felvételi különszámát készítettük, s fogorvoshallgatókkal beszélgettem a szakról, mindannyian kiemelték, hogy Szegeden a legszínvonalasabb a képzés az országban…
– Nyilván sok szempont szerint lehet értékelni. Bizonyos területen a szegedi képzés a legjobb, más területeken a budapesti vagy a debreceni. Fontos, hogy a mi oktatóink nagyon jó nemzetközi kitekintéssel rendelkeznek. Igyekszünk egyre inkább bővíteni a külföldi kapcsolatrendszerünket. Nagy öröm számomra, hogy egyre több fiatalt tudunk itt tartani a Fogászati- és Szájsebészeti Klinikán. Ennek alapjaként megteremtettük a lehetőséget, hogy a klinika munkatársai bérleti díj ellenében magánrendelést folytathassanak a klinikán, munkaidő után.

– Tavaly nyáron vezették be az ügyeleti rendszert a klinikán, azaz sürgősségi esetekben este 7-től reggel 7-ig, illetve hétvégén is fogadnak betegeket. Hogyan vált be az új rendszer, s hogyan sikerült kompenzálni az ezzel járó többletköltségeket?
– A várakozásoknak megfelelően jól vizsgázott a rendszer. Az ügyeleti tevékenységet beépítettük a szakorvosképzésbe, azaz zömmel az önálló fogorvosi tevékenységre jogosító diplomával rendelkező, valamilyen irányba szakosodó kollégák végzik az ügyeletet. Így sikerült a költségeket kompenzálni.

– Mennyire tud a klinika a magánszakorvosokkal ellátottság, felszereltség, színvonal tekintetében lépést tartani?
– A klinika egyrészt tekintélye miatt vonzza a betegeket, másrészt a jól képzett szakemberek miatt. Minden fogászati és szájsebészeti jellegű betegséget a legmagasabb szinten tudunk ellátni. S úgy gondolom, a fogorvosi ellátásban az orvos-beteg kapcsolat nagyon meghatározó. Biztos vonzó egy csillogó magánrendelő, de szerintem fontosabb, hogy milyen a fogorvos és hogyan lehet vele kapcsolatot teremteni.

– Az ön szűkebb szakterülete a fogászati implantológia. Mik ennek a területnek a tudományos alapjai?
– Amíg el nem jön az a korszak, hogy egy őssejt beültetésével a hiányzó fog helyén valódi fogat tudunk növeszteni (jelzem, ez nem csupán fantazmagória!), addig a fogbetegségek gyógyítása idegen anyagokkal történik. Az az ideális, ha a fogat egységként tudjuk pótolni, vagyis a gyökérrészt is pótoljuk az állcsontba való beültetéssel. Ez egy sor biológiai és technológiai problémát vet föl. Kérdés, hogy melyik a legjobb anyag és melyik a legjobban szerkesztett eszköz, amely a bonyolult kémiai hatások, a szájban lévő extrém hőingadozások és a fogra ható elképesztően nagy erőhatások mellett megfelelően képes működni. Az implantológia lényege, hogy megtaláljuk azt az anyagot, amiből az elvárásoknak megfelelő szerkezet kialakítható. Szintén fontos, hogy milyen technológiával állítjuk helyre a fogazat eredeti állapotát. A csontpótlás és az irányított csontregeneráció az implantológia fontos és korszerű területe.

– A szegedi Fogorvostudományi Szak és személy szerint professzor úr egyik kezdeményezője és motorja a szakma regionális együttműködésének. Miben tudja segíteni a szegedi szak az erdélyi és a vajdasági oktatást?
– Szakmai felkészültség szempontjából ma még miénk a régió vezető pozíciója. Évente többször találkozunk képzőhelyi vezető kollégáinkkal. A Szegedi Fogorvos Találkozó négy évtizedes múltra tekint vissza, s erre idén is meghívtuk az újvidéki, temesvári, kolozsvári és marosvásárhelyi kollégákat. Emellett az ősz folyamán többször tartottunk felkérésre továbbképző tanfolyamokat: többek között Marosvásárhelyen és Újvidéken. Természetesen nem mentünk üres kézzel: nagyon jó visszhangra talált az általunk összeállított Fogorvostan tankönyv, kiválóan tudják majd hasznosítani az egyéb kivitt szakkönyveket is az oktatásban, de az implantációs műtéteket bemutató videós anyagokat is úgy vitték, mint a cukrot.

– Engedje meg, hogy így a beszélgetés végén egy tavalyi interjút idézve érzékeltessem, milyen kiemelt fontosságot tulajdonít ön ennek az együttműködésnek! „A történelem előnyösebb helyzetbe hozott bennünket, s ez a mi felelősségünk: adósak vagyunk határon túli nemzettársainknak, segítenünk kell őket a rendelkezésre álló eszközökkel” – fogalmazott. Ez a hitvallása, professzor úr?
– Ez a hitvallásom. Határozottan vallom, hogy egységes nemzet vagyunk. Bízom benne, hogy lassan virtuálissá válnak a köztünk lévő határok. Addig viszont el kell kerülni, hogy kényszer hatása alatt megszűnjenek igazi, a nemzet létalapját jelentő települések, falvak, egyetemek. Ez közös felelősségünk. Vallom: adni mindig sokkal jobb, mint kapni. Az adás örömét átélni csodálatos dolog. Ez vonatkozik természetesen a szakmára, de az élet egyéb területeire is.