Rendezvénynaptár
-
2025. január 23. 08:00 - 25. 12:00Kódszáma: SZTE-FOK/2025.I./00027 Jelentkezni lehet online az OFTEX-ben, a tovabbkepzes@stoma.u-szeged.hu email címen, vagy a 70/198-1172-es mobilszámon.
Az SZTE Tehetségpont tudománynépszerűsítő sorozata, a Science Café 2014. április 24-i alkalmán Györgyey Ágnes, az SZTE FOK Fogpótlástani Tanszék tanársegédje ismertette aktuális kutatási területét a hallgatósággal Nanovilág a fogászatban címmel.
Györgyey Ágnes, az SZTE Fogorvostudományi Kar tanársegédje az előadása elején bemutatta a nano mérettartományra vonatkozó tulajdonságokat, illetve elmondta, hogy a nanotechnológia rendkívül sok új perspektívát nyitott a fogpótlásban. Ennek hatására mára el lehet felejteni a régi amalgám töméseket, helyettük olyan, szinte tökéletes módon lehet a fogakat pótolni, hogy laikus szemmel rendkívül nehéz megállapítani a különbséget az eredeti és a tömött vagy adott esetben teljesen felépített fog között. Az implantológia lehetővé teszi, hogy a hídpótlások alternatívájaként a foggyökeret is pótolni lehessen, ezáltal rendkívül hosszú élettartamú pótlás készíthető a szomszédos fogak károsítása nélkül, melyet szinte ugyanúgy használhatunk, mint a saját fogainkat.
A pótolt fognak és gyökerének nemcsak a külvilág ingereivel szemben kell helytállnia, hanem a szervezethez is alkalmazkodnia kell. Más néven biokompatibilisnek kell lennie a pótláshoz használt anyagnak. Az ilyen anyagokat – melyek kölcsönhatásba képesek lépni az élő szövettel – bioanyagoknak nevezzük. Az implantátumok esetén a biointegrációnak egy speciális esete, az osszeointegráció játszódik le, mely során a foggyökeret helyettesítő implantátum a csontba integrálódik, hogy a már említett rágóerő-átvitel tökéletes legyen.
Láthatjuk, sok tényezőhöz kell alkalmazkodnia az implantátumnak, hogy időtálló és biztonságos legyen. Ennek érdekében ezeknél a beavatkozásoknál legtöbbször titán implantátumokat használnak, hiszen ez az anyag képes elviselni a rágóerőt, könnyen megmunkálható, ellenáll a korróziónak, illetve a felületén kialakuló oxid réteg könnyíti az integrálódást. A titán ezen pozitív tulajdonságai ellenére is továbbfejleszthető. Györgyey Ágnes bemutatta ennek a módját.
A titán implantátumok felületét a nanotechnológiának köszönhetően módosították, ezüsttartalmú nanokompozit-bevonat segítségével. Ezen eljárás célja az osszeointegráció gyorsítása, a sikeresség növelése és a bakteriális fertőzés megelőzése az ezüst antibakteriális hatása révén.
Az eljárás sikere két főbb tényezőtől is függött. Elsősorban az ezüst nanorészecskék feladata a baktériumok elpusztítása, illetve kitapadásának gátlása. Másodszor a sejteknek hozzá kell tudniuk tapadni az implantátumhoz.
Györgyey Ágnes elmondta, hogy a vizsgálatok és a tesztelések pozitív eredménnyel zárultak, így bizakodóak a jövőre való tekintettel, de kiemelte, még rendkívül sok vizsgálatot kell végezniük, hogy az előírásnak megfelelően tudjanak eljárni.
Czakó Balázs